Rólam

Gimnázium után felvételt nyertem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mérnök Informatikus szakára. Itt tanultam meg pár programnyelv alapjait (C, C++, Java, C#, PHP, JavaScript), a szoftver tervezés és fejlesztés módszertanát, és itt találkoztam először az ipari képfeldolgozás témakörével.
Rövid ideig webfejlesztéssel is foglalkoztam, 2008-ban elkészítettem egy lakótelep hibabejelentő és hír portálját, regisztrációval, beléptetéssel és egyszerű adminisztrációs felülettel.
Szakirányomnak a Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék, Intelligens Rendszerek szakirányát jelöltem meg, ahol megismerkedtem a Mesterséges Intelligencia fogalmával, tanuló algoritmusokkal, következtető és szabáy alapú rendszerekkel, és az ipari képfeldolgozással. Itt foglalkoztam először komolyabb önálló témával, egy robotkocsi (MITMOT) vezérlésével, mely speciális útkereső algoritmussal, és külső
kamera segítségével tudott autonóm módon tájékozódni és mozogni egy szobában.
2009-ben gyakornoki munkát kaptam az MTA MFA kutatóintézetében, ahol egy fejlesztés alatt álló, képfeldolgozó célszoftver fejlesztésébe kapcsolódtam be. "Mikroszkopikus méretű partikulumok morfológiai paramétereinek mérése" címmel írtam meg BSc szakdolgozatomat, melyben azokat a saját kontúrfelismerő algoritmusaimat mutattam be, amik a képfeldolgozó célszoftver egy modulját képezték. Betekintést nyertem az ipari képfeldolgozás minden fontos részlépésébe, a képrögzítéstől kezdve a magasszintű objektumfelismerésig.
MSc tanulmányaimat ugyanazon a szakirányon folytattam toább, és ezzel práhuzamosan - részmunkaidőben - PHP, HTML, JavaScript alapú weblapfejlesztéssel, és
egy saját képfeldolgozó célszoftver fejlesztésével (JParticles) foglalkoztam. MSc diplomamunkámat a Kinect szenzorról írtam, és a szenzor felhasználhatóságáról ambiens intelligens terekben. A munka eredménye egy jól működő, valós helyzetekben is használható felügyeleti szoftver lett.
2011 végén szoftverfejlesztőként bekapcsolódtam az ESA által indított, BEXUS űrkutatási programba, melynek keretében egy kommunikációs szoftvert kellett továbbfejleszteni C++ nyelven
Tanulmányaimat 2012. júniusában fejeztem be mérnök informatikusi diplomát szerezve.
Önéletrajz kivonat
Oldalak
Elérhetőségek
- E-mail:
info@ipait.hu
palfalvij@gmail.com - Tel.:
+36 20 216 76 26